Rizs

A világ legjelentősebb rizstermelő országai Kína, India és Indonézia. A 600 millió tonnás világtermés 90%-a Ázsiából, azon belül 30% Kínából, 20% Indiából származik. Ennek 95%- át emberi fogyasztásra használják. A rizstermelő országokban a fogyasztás éves mennyisége meghaladhatja a fejenkénti 100 kilót is, viszont ahol inkább csak táplálék kiegészítőként használják, az éves fogyasztás csak néhány kiló. Ázsiában az átlag 85 kg/év/fő, Észak- és Dél-Amerikában 45 kg/év/fő, Afrikában 17 kg/év/fő, Európában 4 kg/év/fő. Magyarország az európai átlag felett van 5 kilós éves fejenkénti fogyasztással.

A vadrizsnek két fajtája van, mindkettő a trópusi és szubtrópusi területeken (Dél-Kelet-Ázsia, Észak-Ausztrália, Közép-Afrika) őshonos. A nemesítés során mintegy százezer fajtát fejlesztettek ki, ennek ellenére a piaci forgalomban csak néhány fajta terjedt el. A rizs eredetileg nem vízi növény, ez a tulajdonsága csak a nemesítés során alakult ki. Az árasztással történő termesztés előnye, hogy a vízborítás megakadályozza a gyomnövények és a kártevők elszaporodását, ellenben az élőmunka- és a vízigénye sokkal nagyobb.

forrás: www.wikipedia.org/wiki/Rice

A rizsfeldolgozás első fázisában, vagyis miután a szemet megtisztították külső héjától, keletkezik a barna rizs. Ez tartalmazza a rizsmag belső héját, a korpát és a csírát. Jóval nagyobb a tápértéke, mint a fehér rizsnek, de lassabban fő meg és keményebb marad. A feldolgozás további szakaszában a korpa és a csíra eltávolításával keletkezik a fényezetlen fehér rizs. Amennyiben a fehér rizst olajjal vagy rizsviasszal kezelik fényezett rizst kapnak.

A világ népességének fele, 3 milliárd ember számára a rizs alapélelmiszer. Sok millió ember dolgozik a rizsföldeken a fejlődő és a fejlett országokban. A termelési körülmények különbségei miatt azonban Sri Lankán 50-szer annyi rizsfarmer dolgozik, mint az USA-ban, bár maga az ország 140-szer kisebb. Azokban az országokban, ahol a rizs a megélhetés kulcsa, az országok kormányzatai agrártörvényekkel és kereskedelmi intézkedésekkel (pl. importvámok) védik a belső termelést. Ez jól működött Vietnámban és Indonéziában, ahol ilyen szabályozásoknak köszönhetően erősödött meg a mezőgazdaság, biztosítva ezzel a népesség megélhetését és más, a gazdaság fellendülését hozó szektorok megerősödését is. Nem minden országban vált ez lehetővé a kormányzatok korruptsága és az országban működő importnagyhatalmak miatt.

Az USAbeli óriás rizstermelő cégek nyomására egyes országokban sikerült elérni a vámtarifák csökkentését, amelynek egyenes következménye lett az, hogy az olcsóbb észak-amerikai rizs beáramlott ezekbe a régióba. Az USA-ban a rizstermesztést mesterséges segélyezéssel tartják fenn: 2003-ban az amerikai farmerek 1,3 milliárd dollár (kb. 260 milliárd Ft) állami támogatást kaptak. Így fordulhat elő az, hogy bár 415 dollárba (kb. 83 000 Ft) kerül egy tonna rizs termesztése és hántolása, az USA 274 dollár/tonna (kb. 55 000 Ft) áron ad el rizst a fejlődő országoknak. Mivel ez 34%-kal alacsonyabb a rizs megtermelésének valós áránál, a fejlődő országokban (ahol az állam nem engedheti meg magának a termelők ilyen mértékű segélyezését) a termelők tönkremennek. A fejlődő országokban, legyenek azok közel (Dél- vagy Latin-Amerikában) vagy távol (pl. Ghána) az USA-hoz, eltűnnek az agrárszektor egyes ágazatai, földönfutóvá válnak a termelők.

Tény: A közhiedelemmel ellentétben a Hondurason 9 év alatt megszűnt az ország belső rizstermesztése, és már soha többet nem fog visszaállni a régi helyzet. Az arrozazo (helyi spanyol nyelven: rizsbotrány) következtében a családok szétszakadtak, földönfutóvá váltak, a férfiak elutaztak az USA-ba szerencsét próbálni azt remélve, hogy onnan biztosítani tudják családjaik megélhetését. A gyermekek iskolába járatására nem maradt pénz, országszerte abbamaradtak az útfelújítások és építkezések. A volt 25 000 rizsfarmerből mára 2 000 maradt, ők az importrizs behozatala ellen és a saját rizstermesztés megtartásáért próbálnak küzdeni.