Bár a fair trade termékeket árusító nagyáruházak azzal csábítják be tudatos vásárlóikat, hogy ők így teszik meg a maguk dolgát a farmerekért, a The Times kutatása azt igazolja, hogy ez nem teljesen így van – például a tea termesztők életkörülményei korántsem javulnak olyan mértékben, ahogy kéne.
A fair trade termékek azért kerülnek többe, hogy a prémiumból a termelők profitáljanak. A farmok vezetői, akik ennek felhasználásáról döntenek, már arról panaszkodnak, hogy a fair trade szigorú szabályainak alkalmazása olyan költséges számukra, hogy nem éri meg követni azokat. Sok helyen rosszul kezelik a prémiumot, ami így értelmét veszti.
A tanúsítvány rendszer lehetővé teszi a nagykereskedő számára, hogy a fair trade teát a tanúsítvánnyal együtt, vagy anélkül – olcsóbban vásárolja meg. Az is előfordul, hogy a tanúsítvánnyal rendelkező farmok rosszabb körülmények között dolgozó más farmerektől veszik át és adják tovább a termékeket.
Tom Heinmann dán filmrendező a Tea keserű íze című filmje forgatásakor több ültetvényt is meglátogatott, és saját szemével látta, hogy a termelők nem sok mindent kapnak. Azt is megtapasztalta, hogy a munkások félnek a tulajdonosoktól, mert azok az állásuk elvesztésével fenyegetik őket, amennyiben az ültetvény nem felel meg a fair trade vizsgálaton megkívánt szintnek. Az is gyakori, hogy a 3 hónapos próbaidő letelte előtt menesztik a munkásokat, majd újraalkalmazzák őket – így nem kell őket hivatalosan alkalmazniuk.
A probléma egyik gyökere az lehet, hogy a fair trade rendszer gyorsan nőtt, de anélkül hogy kellő mennyiségű pénz lett volna a növekedés menedzselésébe fektetve. A vizsgálai rendszer pedig nem elég független, hisz jórészt a tanúsítványok kiadásáért fizetett licenszdíjból tartja fenn működését.
Minden fenntartás ellenére a rendszer mégis támogatja és motiválja a termelőket. A fairtrade Foundation pedig tagadja a vádakat, például hogy az ellenőrzések nem megfelelő módon zajlanak – az FLO minősítés megfelel a nemzetközi ISO 65 követelményeinek. Visszautasítják továbbá a vádakat, mely szerint a termelők nem profitálnak; a fair trade tanúsítvány megszerzéséhez a farmoknak bizonyítaniuk kell, hogy kielégítik annak követelményeit, tehát megfelelő béreket fizetnek, termelőszövetkezetben dolgoznak, eleget tesznek a biztonsági előírásoknak és biztosítják a szociális ellátást is.
a cikk angolul megtalálható: http://www.timesonline.co.uk/tol/news/uk/article5429888.ece
|
© Fair Világ Méltányos Kereskedelem Szövetség 2006-08 |